Idén, május 18-20. között a Kolozsvári Fizikus Klub (KFK) és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Fizika Kara ismét megrendezi a Középiskolások Erdélyi Fizika Erőpróbáját azaz a K.E.F.E.-t.
Az erdélyi magyar középiskolások számára meghírdetett alternatív fizika versenyre három fős csapatokat várunk, akik itt összemérhetik kreativitásukat, illetve alkalmazott fizika-tudásukat, életszerű problémák megoldásában. Az idei helyszín Kolozsvár és a közelében fekvő kalotaszegi falu, Türe lesz.
Célunk a tavaly már sikernek örvendő Erdély-szintű rendezvénynek folytatása, amely arra hivatott, hogy népszerűsítse a fizika tudományágat a diákok körében, kissé elvontatkoztatva az iskolai tananyag követelményeitől.
Itt olvashatod a további részleteket: Felhívas – 2012
Vizes rakétát készítettek a XII.H osztály tanulói. A látványos, szabadtéri rakétakísérletet a sportpályán végezték el, részlegesen vízzel töltött és levegővel felfújt műanyag-palackkal. A kilőtt rakéta emelkedési magassága az indítási feltételktől függ, elérheti a 10-15m magasságot is.
Nézzétek meg a levideózott kísérletet!
Nagy kísérleti kiállítás lesz kedden, 212. április 3.-án a FIZIKUMBAN.
Minden érdeklőt vár, a szervező X.A osztály.
Tags: kiserletek fizikum, latvanylabor
A 2011 – 2012 – es tanévben megrendezett fizika versenyek eredményei megtekinthetők itt: eredmények.
Gratulálunk és további kitartó munkát!
Tags: fizika eredmenyek
Idén is megrendezésre kerül a X. F osztály szervezésében a játékos kísérleti fizikaverseny.
Bővebben: Tudnivalók
Könyvészet: Tudósok, Kronológia
A fizika katedra APPENDIX FIZIKA DIÁKPÁLYÁZATOT hirdet iskolánk diákjai számára.
A folyadékok fizikájával kapcsolatos 3-5 oldalas dolgozatot várunk, ami tartalmazza a pályázó által elvégzett kísérletet leírását és a kísérletről készült fényképeket.
A dolgozatot az iskola fizikataárai fogják értékelni, miután a pályázó a kísérletet előttünk is bemutatja. Díjak:
- I. Díj – 60 RON
- II. Díj – 50 RON
- III. Díj – 40 RON
A dolgozatot kinyomtatva a fizikumba kell leadni. Határidő: 2012. április 30.
A rendezvény célja a nagyközönség számára (gyerekek, fiatalok elsősorban) vonzóvá tenni a természettudományos kísérletezést, leleményes, szórakoztató fizikai kísérletek formájában.
Részletek: az EMPIRIX weboldalán.
Különleges és ritka légköroptikai jelenségekről tart előadást a Kemény Zsigmond Társaság ülésén Dr. Néda Zoltán, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora.
Időpont: 2012, február 28. du. 18 óra


